Ezüsthegyi Kabóca fut

A három közül az egyik amit egybe írunk. De nem csak ez a különlegessége. Még sok minden más is. Futás közben néha ilyenek is eszembe jutnak. Mert vannak alkalmak, amikor olyan monoton a körözgetés, hogy elmélázok, elbambulok, szinte elbóbiskolok futás közben. A sziget az egyik legfontosabb edzőhelyem. Közel van, teljesen ismerem fejből, így nyugodtan tudok futni. Persze, vannak kivételes alkalmak. Nyáron, illetve mikor bejön a jó idő, hétvégén, nem megy. Sokan vannak, járókelők, sétálók, szembefutók, egyszóval ilyenkor nem az én terepem. De mondjuk egy téli hajnalon, vagy késő estén, akkor igen. Akkor előfordul, hogy enyém az egész sziget, ráadásul három helyen is tudok futni.
A legfontosabb, ahol elkezdtem a futást, maga a rekortán, a külső kör, a maga 5,35km kerületével. Vagyis ennyi egy kör. Itt lenyomni négy-öt-hat kört, az igen. Szép fáradtan hazaérni utána. Közben figyelni a fények változását, ahogy körről-körre vándorolnak az árnyékok, ahogy változnak a szembe futók, jönnek-mennek, én is változom, előbb ráhangolódom, aztán ellazulok, majd elkezdek fáradni, hogy aztán még felemelve a pulzushatárokat, kissé felpörögjek. Téli napokon, mikor minden fehér, akkor az igazi. Amíg még nincs jég, csak hó. Hasítani a hidegben, érezni, ahogy a talp megkapaszkodik, és eltalálni azt az ideális erőt, hogy ne is csússzon, mégis maximálisan dolgozzak. Ez a kör a legváltozatosabb, a kedvencem.
A belső kör, az aszfalt, vagyis a belső út, ahol a buszok is járnak. Ez durvább. 5km, ha pontosan ott fordulunk, ahol illik. Kemény, és bizony monoton. Két okból futok itt. Ha a külső kör már túlzsúfolt, és szükségem van a több helyre, és ha erősen az aszfaltos versenyekre készülök, muszáj a lábam, az ízületeim, inaim, izmaim szoktatni ehhez a terheléshez. Idő kellett, míg itt megismertem a kátyukat, gödröket, nyomvályúkat, de most már megy. Elég figyelni a járműveket, szembefutókat. Szoktatom magam az extra hosszú sík versenyekhez, ahol a tempó és erőbeosztás mellett a monotóniatűrés is igen fontos.
És van ennél szigorúbb hely is. Ez a margitszigeti Atlétikai Centrum 400m-es rekortán pályája. Ez igen. Ha erős a fény, főleg nyáron, és ráadásul nem tudok nagyon válogatni, hogy olyankor menjek ki futni, mikor van helyem, nos, akkor jön ez. Mondjuk két óra, esetenként akár 60-65 kör... ugye, nem kell részleteznem. Két dologra kell csupán figyelnem: az óra csipogására, hogy ne lépjek ki a megadott pulzustartományból, és hogy körönként nyomjak részidőt, meg lehessen számolni, hány kört mentem. Egy előnye van ennek is: a pálya mellé letéve egy üveg innivaló, és máris nem kell cipelni. Egyébként a MAC kellemes hely, gyakran öltözöm itt. Jó társaság, barátok, zajlik az élet, hírek, pletykák, információcsere, versenyekről, sporttársakról, eredményekről... elég családias néha a hangulat.
Ez, és ilyen számora a Margitsziget. Belépő, hogy átkocogok az Árpád-hídon, és búcsú, hogy átkocogok az Árpád-hídon.