Ezüsthegyi Kabóca fut

A fent említett verseny hivatalos neve: 5th Tunis Athletics International Meeting
Ebből még nem derül ki, de ezen az egyhetes atlétikai versenyen (az ő szavaikkal élve) handycap sportolók indultak. A négyévenkénti paralimpiai játékokon megszokott 4 kategória: mozgássérültek, látássérültek, törpék (les autres), értelmi fogyatékosok versenyzőin kívül itt indultak és süketnémák is. Az elmúlt évekhez képest most jóval kevesebb jöttek el, főleg a tavaszi forradalom miatt nem mertek sokan ide utazni. Így idén 20 országból 250 atléta mérettette meg magát. Magyarországot én képviseltem a B2 (T12) kategóriában, és 5 000 méteren álltam rajthoz.
A versenyről három héttel korábban értesültünk. Ekkor derült ki, hogy kora tavasszal elvégzett orvosi klasszifikáció jelenleg nem érvényes nemzetközi szinten. Szükséges egy nemzetközi bizottság előtti megjelenés is. Ez viszont csak erre kijelölt atlétikai versenyeken lehetséges. Azonban mire hozzánk eljutott a hír, már az erre kijelölt európai versenyek lezajlottak. Így az esélyem, hogy a Londonba szóló kvalifikációs versenyek valamelyikén elinduljak, erre az évre majdnem elszállt. Maradt a tunéziai verseny, vagy utána sorrendben Columbia és Brazília, amire vajmi kicsi volt az esélye, hogy pénzt sikerüljön szereznünk.
Ekkor felajánlotta Miklósa Erika operaénekesnő, az Önkéntesség évének hazai nagykövete, egyesületünk támogatója, hogy segít a kijutásban, mert nem engedi, hogy az esélyek ilyen könnyen elszálljanak. Vagyis ha az orvosi papír megvan, a paralimpiai részvétel egyvalamin múlhat: megfutom azt a bizonyos 2óra 55 percet vagy sem. A bizakodás után azonban  kiderült, hogy a nemzetközi szervezet törölte a versenyen a szemészeti orvosbizottság részvételét, így már hiába volt bekarikázva a Frankfurt maraton az idei őszi versenynaptáramban. Csodával határos módon, és nagy szerencsémre a Magyar Paralimpiai Bizottság levelére, és talán a jótündérek közbenjárására, mégis összeállt az orvosszakértői stáb, és június 22-én jelezték, hogy örömmel várnak - MÁSNAP.
Egy nap maradt a pakolásra, repülőjegy beszerzésre, kiutazás szervezésére Bécsbe, kísérő-tolmács keresésére.  De minden minden időben meglett, tolmácsommal Petrával 23-án hajnalban találkoztunk a népligeti buszpályaudvaron. Nemsokára már emelkedtünk a bécsi reptérről, és megérkeztünk Tunéziába. Aznap elszállásoltak minket Tuniszban egy elegáns hotelban. Másnap egész napos procedúra keretében megvizsgálták a szemem, és estére átvittek minket Nabulba, 60km távolra egy tengerparti hotelba. Itt laktunk egy hétig. 26-án, vasárnap volt egy technikai megbeszélés. Ezen persze csapatvezetők, és edzők vettek részt, ahol a nemzetközi szövetség vezetője és a szervezők adtak tájékoztatást jó sok mindenről, ami minket nem igazán érintett. De sok-sok ismeretséget kötöttünk. Hétfőn pedig elkezdődött a háromnapos verseny.
Az én napom szerdán jött el. Ekkor rendezték az 5 000 méteres síkfutást. Tisztában voltam vele, hogy korom és felkészültségem miatt ezen a távon esélytelen vagyok, ám az orvosi vizsgálat csak versenyzés esetén érvényes. Éppen ezért ennek megfelelően alapos bemelegítés után úgy álltam oda a rajtvonalhoz, mintha én is az élvonalat képviselném. A világ legjobbja ebben a kategóriában, a spanyol fiú méregetett egy darabig, aztán a rajtpisztoly elsütése után elhúztak. Tudtam, ha a feléig nem köröznek le, akkor már nem lesz akkora szégyen. Ez sikerült. Aztán befutottam 18perc 56perc idővel, és megtudtam, az öt indulóbol a negyedik lettem. Vagyis nem utolsó, és ez azért jót tesz az ember lelkivilágának.
Aznap már csak bulizni volt este idő, együtt a marokkói csapattal, akik a versenyemet végigüvöltötték, úgy szurkoltak.
Másnap pedig hazarepültünk. Ez az első rész csupán egy rövid összefoglaló volt. Ugyanis rengeteg élmény ért, sok gondolat fogalmazódott meg bennem. Nem csupán azért, mert Tunézia egy más ország mint a mienk, mert nem Európa, meg arab állam, hanem azért is, mert a kulturális eltérések miatt számomra most volt szerencsém megtapasztalni, hogy miként viszonyulnak a sporthoz, miként viszonyulnak a hátrányos helyzetűekhez, és a parasportolókhoz. Ez önmagában egy következő bejegyzés témája lesz. Ezen kívül az ottlétünk nem volt éppen kalandokban szá, tehát azokról is fogok írni egy harmadik bejegyzésben.