Ezüsthegyi Kabóca fut

Milyen futni több, mint 20 ezer emberrel együtt? Nehéz elmondani. És hogy milyen érzés ekkora tömegnél az első 10 méteres sávból indulni? Ezt megpróbálom leírni. A regisztrációnál be kellett jelölni, mennyi a tervezett célidőm. Én megjelöltem, hogy 2,55,00. Vagyis jogosultságom volt arra, hogy a 3,15-nél jobbat futni szándékozókkal együtt rajtolhassak. Mögöttünk több zóna volt, ahogy tervezték az indulók, mennyit mennek időben. Nos, ennél a tömegnél az én zónám, vagyis az legelső zóna is több száz méter hosszú volt. Persze itt maga a rajtkapu is öt sávot foglalt el az útból. Mindezt a hatvan emeletes felhőkarcolók között. Több tízezren üvöltöttek, a hangszóróból szólt a zene, a tömeget is túlharsogva. És természetesen megfelelő ritmusú, hangulatú, hogy a futó vére ettől is felpezsdüljön. A rajtszámon rajta a megjelölt zóna neve, tehát ide csak az jöhetett be, aki ide nevezett. Kis csapatunkból hárman jöttünk ide, mi ketten a segítőmmel korán bevonultunk az egy szem kapun, így tudtunk jól pozícionálni. Viktor lemaradt, eléggé hátulról rajtolt. Mint később kiderült, nekünk 23mp kellett a rajtvonalig, Neki több, mint 2perc. De akkor ezzel nem törődtem. Igyekeztem higgadt maradni, a pulzusomat figyeltem, nehogy az izgalomtól már korán elszálljon.
Aztán... meglepetésemre angolul számoltak vissza. Szinte egyszerre sikerüt indulnunk az elejével, csak keveset kellett gyalogolni. Talán öt métert. Aztán futás. Nem szűkűlt be, és az elején csak enyhén ívelt pár kanyar. Lassan kellett kezdjek, de így is előzgetnünk kellett, mert sokan lassabbak voltak nálunk is. Nagyon sokáig kanyarogtunk a belvárosban. Mindenhol zenekarok, dobosok, kerepelők, dudák, harsonák, és az őrjöngő tömeg. Persze kordon itt még mindenhol. Pár killa után már jobban eleresztettem magam, és mint Jozsó utólag tájékoztatott, majdnem végig nem is előzött minket senki, mi inkább másokat. Elég sokat keveregtünk a belvárosban, aztán átmentünk a Majnán, és a túloldalon futottunk, a külvárosokban. Kimentünk a gyorsforgalmira is, érintettünk valami aglomerációs települést is. Sok hosszú egyenes volt, kicsit monoton, de faltuk a kilométereket. A félmaratoni résztáv ideje elég jól sikerült. Néhány felüljáró és aluljáró után értünk vissza a Majnához, és nekivágtunk megint a belvárosnak. Még a szélén jártunk, nem sokkal korábban mondta Jozsó, hogy 35km, és bemondta az utolsó ezer méter részidejét: négy-nulla-egy, négy-nulla-hét, négy-nulla-öt, satöbbi. Ekkor már megvolt a magasabb pulzuszónám is, kicsit forszíroztam a tempósabb futást. Persze csak óvatosan, hisz nem akartam eldurranni, és időtartalékunk is volt, majdnem fél perc. Aztán Joszó hirtelen a hátam mögül szólt, hogy tudnék-e továbbmenni egyedül, mert neki ennyi volt, baj van a lábával. Gondolkodás nélkül rávágtam, hogy persze, futnak elegen, mindig látok valakit magam előtt. A belváros egyébként is szigorúan volt kordonozva, esélytelen volt pályát téveszteni. Frissíteni már egyébként sem akartam, ennyi elég volt a gyomromnak. Mentem egyedül, közeledtem a célhoz, mert minden sarkon, kanyarban valamilyen banda trombitált, verték a dobokat, énekeltek. Igazi karneváli hangulat volt. Csak időnként hallottam a csipogását az órának, kicsit aggódtam, hogy túlfutom magam, pedig könnyedén ment. Végre valakit utolértem, aki nem zihált, megkérdeztem, mennyinél járunk. Még 4,5km, válaszolta, aztán zihált. Na jó, akkor még nem hajrázhatok, szóval csak óvatosan. Aztán már csak olyanokat értem utol, akik kapkodták a levegőt, nem mertem megzavarni őket... talán nem illik. Többször feltűnt a Messi Turn nevű felhőkarcoló, de mindig elkanyarodtunk. Aztán egyszercsak nem, és rájöttem, itt a cél. Egy éles balkanyar, ahol felesleges ráhajrázni ilyen szemmel, és a befut a csarnokba, itt meg pláne nem kellene nekimenni semminek, vagy elesni. Nem tudtam, hogy ilyen profin van akadálymentesítve, meg hogy ilyen profi a fényátvezetés a kinti világosból a benti reflektorfénybe. Piros szőnyeg, ováció, csipszőnyeg, és ott voltam. Megfutottam életem harmadik maratonját is. Az órámat néztem, itt bizony 2,55 fölött, de ez nagyon bruttó idő, meg kellene tudni, mennyi a nettó. Gyorsan kitereltek a csarnokból, aztán nagysokára megérkezett Jozsó is, bevánszorgott, elég csalódott volt, és pipa, meg bántotta, hogy magamra kellett hagyjon. Kaptunk egy-egy izofóliát, ne fázzunk begyűjtöttünk egy kis banánt, izot, meg kólát, és mentünk a csomagért. Nyakunba akasztottak szép érmeket, és vittük vissza a csipet. Ekkor tudták megmondani, hogy az eredményem 2:55:34 lett. Na, hát így jártam. De most már tudom, hogy meg tudom csinálni, és emiatt sem bánkódom, hogy ennyivel csúsztam ki a szintidőből. Igen, nem hajráztam, mert nem tudtam, mikor kellene, de fegyelmezett maradtam, és nem rohantam el túl korán, hogy aztán megfeküdjek. Most fegyelmezetten, alacsony pulzusátlaggal, egy jót futottam. Egy ilyen nagy versenyen, ennyi jó futóval, ennyi futóval.