Ezüsthegyi Kabóca fut

Ezüsthegyi Kabóca (Orbán Csaba) blogja mindenről, ami futás, és mindenről, ami ehhez kapcsolódik.

Friss topikok

Linkblog

HTML

14. Kékes Csúcsfutás

2011.05.28. 17:00 | Ezüsthegyi Kabóca | 2 komment

Jozsóval elindultunk lefele a csúcsról, visszafele a kordon mellett, miközben szedték a lábukat a felfele, a cél felé igyekvők. Már ekkor kiabáltam nekik. Aztán kiértünk az aszfaltra, és futni kezdtünk lefelé. Szembe pedig érkeztek a versenyzők, egyre sűrűbben, ahogy haladtunk szembe a mezőnnyel. Egyre többen jöttek, egész tömegek igyekeztek meghódítani a Kékestető csúcsát. Én ezen már túl vagyok, de Nekik még menni kell. Éppen ezért nem fogtam magam vissza, és teli torokból kiabáltam, biztattam, szurkoltam, drukkoltam, közben lengettem a kezem, és igayekeztem pacsizni bárkivel aki kinyújtotta a kezét. Ilyenkor mindenkinek jól esik a biztatás, hisz ezen a szakaszon vannak a legmeredekebb emelkedők. Pedig már nincs sok hátra.

1 órával korábban


Még remegő lábakkal álltam a rajtvonalon. Voltam elég nagy arcú ahhoz, hogy az első sorba tolongjak, persze Jozsó barátom segítségével. Most először esett meg velem, hogy egy perccel a rajt előtt elmúlt az izgalmam, arra gondoltam, hogy jövő héten maraton, most pedig egy szintes edzést tartok, ami nagy részt tempófutás, magas pulzussal. A rajt előtt sok-sok ismerős szólított meg, Bene Feri bácsi, Szabó Zoli, Tapír, Péter, szóval jó volt a hangulat, mikozben a tömegben Jozsó istápolt, hogy megtaláljak mindent, ami kell. Együtt melegítettünk be, így készültünk. Mindenki a saját időtervével, tehát a versenyben most kísérő nélkül, teljesen önállóan mentem. Leszámítva azt a több, mint 1300 sporttársat, aki emelte a nap fényét.
A korábbi versenyekből okulva az első 5 percet kicsit visszafogtam, sikeresen elhúzott mellettem legalább ötven versenyző. Aztán lassan elkezdtem fokozni a tempót, meg a pulzust is tolni felfele. Apránként elkezdtem a visszaelőzéseket. Néha kicsit beszélgettem, persze ez titok, mert erre nem pazarolhatom az energiát, ettől megy fel a pulzus, de nehéz kihagyni a bandázást. Meg ugye az időt, távot is meg kellett kérdeznem néha. Most frissítettem rendesen, locsoltam a pohárból magamra a vizet, ittam egy kis izot mindig, meg vittem a szivacsot, és törölgettem magam. Jól is esett. 39 percnél aztán megérkeztem Mátraházára az elágazáshoz, majdnem elfelejtettem kanyarodni, a bólyákat nem láttam, a rendőr meg nem tudta, hogy nem látok. Nem vesztettem semmit, fordultam, valaki mondta az időt és távot, aztán egyszer csak sípolt az órám, és laktátküszöbre váltott a pulzushatár. Feltoltam a tempót, amíg elhallgatott, és elkezdtem küldeni. Ennyit már lehet laktáton is, szóljon, ahogy a csövön kifér, persze kis önkontrollal. Jöttek a szaftos emelkedők, kezdtem magam elememben érezni, és sorban értem be másokat. Egy szakaszon kicsit relaxáltam, lehet, ezt nem kellett volna, de nem ismertem a pályát, nem éreztem, menyi lehet még a végéig. Mikor már biztosan tudtam, nincs sok hátra, elkezdtem kiereszteni mindent, a hajrát pedig csúcsra járattam a sípályára kanyarodva. Őrjöngő tömeg, óriási hangulat, meredek köves, a pille cipőben azért nem volt olyan kellemes, de ekkor már semmi sem érdekelt, láttam valamit a célkapuból, és berohantam. Jozsó kiabált, merre menjek, azért sikerült párat botlanom a kordon lábában. Megkaptam az érmet, meg a befutócsomagot. Jozsó jött, segített, gratuláltunk egymásnak. Aztán odajött Szalóki Robi, gratulált, én is Neki, végre megismerkedtünk, találkoztunk. De sokat nem álltunk, Jozsóval nekieredtünk lefele, még sok dolgunk volt, igyekezni kellett haza.
Eredmény hivatalosan hétfőn lesz, olyan 57 perc 18 másodpercet mentem a saját órám szerint, és az első húszban benne vagyok, úgy érzésre, remélem.

Címkék: 2011

A bejegyzés trackback címe:

https://futokaboca.blog.hu/api/trackback/id/tr92939001

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ezüsthegyi Kabóca 2011.06.02. 22:09:43

Közben meglett a hivatalos eredmény is: 25. helyre futottam be, és a hivatalos időm: 59p09mp lett.
süti beállítások módosítása