Ezüsthegyi Kabóca fut

 Mit élvezhet agy majdnem vak futó a terepfutásban... érdekes kérdés lenne. Pedig élvezem. Sokkal jobban, mint az aszfaltot, várost, szigetet, országutat. A terepfutás számomra kikapcsolódás, pihenés, elszakadás a hétköznapoktól... na jó, ez utóbbi így eléggé giccses. Mert számomra a hétköznap sokkal inkább a természet, az erdő, a hegyek. A város, a civilizáció pedig egy kényszerű rossz, a mindennapi kényszer. Így, mikor kimehetek futni a természetbe, nagyon értékes élmény. A leggyakrabban a Hármashatár-hegy, és környéke adatik meg. De ha jobb idő lesz, és kevesebb cucc elég, amit futás után át kell vennem, akkor jöhet a túrafutás. Mondjuk kibuszozok Pilisszántóra, ott levetem a rövidnadrágot, alatta a futónadrág, átveszem a pólót, mindent igyekszem belegyömöszölni az övtatyóba, és nekiesek a Pilis-tetőnek. Aztán esetleg a piroson elindulok Pilisszentiván felé, onnan át a Nagyszénáson, tovább a János-hegy irányába. Vándorlok a hegyek között, a futás kellemes sebességével. Hegymenetben kellemes de enyhe erőlködés, magas pulzus, gyorsabb légzés, ilyenkor kitisztítom a tüdőm, lefele pedig komótos futás, ellazulás, haladás tempósabban. 
Az erdő színei, a neszek, itt-ott egy vad mozdul, ugrik a bokrok között, dolgoznak a madarak az avarban, az ágak között, hallom a gyíkok surranását a lábam előtt, simogatnak az ágak, a levelek, néha egy tüske karmol belém. Közben figyelem az utat, a köveket, buktatókat, az elágazásokat, néha turista jön szembe, vagy éppen előzöm. Köszönünk, ők tisztelettel néznek utánam, nem is sejtik, hogy mennyit nem látok belőlük. Ritkán szembe jön egy futó. Kis ünnep a találkozás az elhagyatottabb részeken, egy pillanat csupán. Mienk az erdő, enyém az erdő, a kép, a levegő, a fény, a közeg, a szél, az eső, ha éppen rámszakad. Még az eső is más itt, mint a flaszteren. És a megérkezés, ahova a célomat kitűztem. Mondjuk Normafa. Elpihenés, nyújtás, lazítás, átöltözés. A jóleső tudat, honnan jöttem, mennyit, meddig. Nézem az órát, amit így látok rajta nagyító nélkül, és telefon a Kedvesnek, hogy megvagyok, vége az izgalmaknak. És megint a mindennapi mókuskerék, busz-villamos-metró... pfuj!!!