Ezüsthegyi Kabóca fut

Elég sokáig húzódott, mire kiderült, hogy erre a versenyre megyek ezen a hétvégén. Eredetileg egy százast akartam futni kicsit korábban, de hamar rájöttünk, hogy se pénzünk nem lesz rá, de még szponzort sem fogunk erre találni. Merthogy annyira nem is lett volna célverseny, mint több más ebben az évben. Terveztem egy osztrák hat órást is, de kérdéses volt, hogy az én szememnek mennyire lenne alkalmas a pálya. Mint kiderült, nem az, mert főleg sötétben kell futni, egy kiépítetlen tóparti sétányon, ahol közvilágítás sincs. A címben említett versenyről elég későn értesültünk, de akkor már tudtuk, csak ez jöhet szóba.
Ebola barátom vállalta, hogy elkísér, és segít a frissítésben, illetve az információadásban. - Sokan nem gondolják, hogy ez is milyen fontos. Mivel nem látom, nem ismerem fel a versenytársakat, és az adatkijelzőt sem látom, magamtól fogalmam sincs, hogy hogy állok, és hogy a többiek hogy állnak. Ennek akkor van jelentősége, mikor lényeges, hogy ki előtt és ki mögött futok éppen. - Kriszti itthon szépen összepakolt minden inni és ennivalót, a szükségeseket, és a lehetségeseket egyaránt. Hűtőtáska, jégakksik, és hajnalban kimentem a Délibe találkozni Ebolával. A vonaton megbeszéltük a taktikát, ami alatt persze főleg az etetést és itatást kell érteni, de azt is, hogy jelezze, milyenek a köridőim, vagyis mennyire vagyok egyenletes, gyors, vagy lassú. Komáromban elég sokat gyalogoltunk, de megtaláltuk a rajt helyszínét. Már jó volt a hangulat, átvettük a rajtcsomagot. Körbejártuk a pályát, hogy legyen fogalmam, merre kell menni, megnézhessem a járdaszegélyeket, karókat, oszlopokat. Mint a versenyen kiderült, két kritikusabb pont volt. Egy éles kanyar karókkal, és egy kanyar árnyékban, ahol egy oszlop is volt. Hamar megtanultam. Közben a frissítőasztal is összeállt. Ritka remek és teljses kínálat volt. Persze, volt itt több versenyszám, egy órástól a 24 órásig. Meglepő szolgáltatás: a szpíker bemondta, hogy ha valakinek még valami hiányzik, és jó lenne, szóljon, mert elmennek a csíkosmarketbe, és beszerzik.
Pontos volt a rajt. Könnyedén kezdtem, hagytam, alul csipogjon az óra. Sokan elrohantak, de ők lehettek maratonosok, félmaratonosok is akár. Erre nem adtam. A kör végén jelezte Ebola, hogy kicsit erős. Jó jó, de még mindig alul csipogok. Idővel beállt a pulzusom, egy picit vissza is lassultam. És így felvettem a versenytempómat. Két kör után elkezdtem inni, hamar pólót is cseréltem trikóra. Korán bekaptam az első sótablettát. Jó megelőzni a bajt. Innentől mondhatnám, hogy monoton volt a menet. Sok ismerőssel váltottam pár szót, kézfogások, esetleg bemutatkozások. Ebola közölte az időket, adogatta azt, amit éppen kértem az előző körben. Félmaraton részidő 1:35, maraton részidő 3:10, vagyis nagyon egyenletes menet volt. Ez a cél. Félidőnél 39km fölött voltam, ha nem szúrok el valamit, vagy nem jön közbe valami, jó távot mehetek. Időnként fékezni kellett, hogy tartsam a pulzust. A lábam jól bírta, a levegőt kényelmesen, majdnem gyalogtempóhoz mérten vettem. Egy kis görcs volt a jobb hajlíton, de fújt rá Ebola eukaliptuszt, és hamar elmúlt. Ettem a sót, ittam az izot, néha kólát, sört, kevés ropit, rendszeresen zselét. Valahol négy óra környékén az óra emelt ötöt a pulzusomon, és bár így is zsírégetésen voltam, de már nem kellett visszafognom magam. A tempó még egyenletesebb lett. Már számolgattam, hogy a végén hogy kezdjek el gyorsítani. Ebola meg Feri pedig számolgatták, hogy mennyit itttam-ettem, és rájöttek, hogy ez bizony kevés. Elkezdődött az itatás. Vagyis minden körben többbet kezdtem el inni, mint eddig. Talán ez volt az oka, hogy 4:36-nél beütött a krach. Amint kikanyarodtam a célegyenesből, és Ebola visszakocogott, négy másodperc alatt fordult fel a gyomrom. Lerogytam a fűbe, és sugárban jött ki belőlem az utolsó három kör extra folyadéka. Nyögtem, és hánytam, levegő után kapkodtam. Nagy nehezen feltápászkodtam, kaptam valakitől zsepit, hogy valamelyest rendbe hozzam magam. Remegett kezem és lábam, erőm elszállt. A pár perc elég volt arra is, hogy a lábaim bemerevedjenek, mint két tuskó. Nem sok kellett ahoz, hogy visszamenjek a rajtzónához. De lassan elindultam, és mire körbeértem, úgy döntöttem, még nem ülök le. Szóltam Ebolának, mi a helyzet, és most már csak szénsavas ásványvizet kérek, és csak kortyokban mérve. Kocogtam, sétáltam. Aztán kértem a vízbe egy kis citromlevet, ettől jobban esett. Erőm elhagyott, de mentem, hogy legalább hetven fölé kerülek. A hányáskor voltam 64 km-nél. Nehéz sztori, de megoldjuk valahogy. Valamikor 5:30 körül kicsit sétáltam Éva nénivel, beszélgettünk keveset. Elgondolkodtam, hogy Ő 12 órán van, az Ő korában... akkor megyünk szépen tovább, és nem nyekergünk itt kérem! Erőltettem magam, bár néha remegtem az energetikai csőd miatt. Az utolsó korben várt Ebola, bemelegítve, hogy körbejön velem. Nem lehet, nem etikus, tiltják a szabályok. Nem, mondta, megkérdezte, és mondták, jöhet. És jött. Párszor nógatott, alig bírtam a tempóját. A felénél éreztem, hogy nem csúszhatok ki az időből, hisz csak befejezett kört mérnek. Erőt véve magamon, elkezdtem belehúzni. Ebola elé kerültem, a főúton pedig elkezdtem a hajrá első fokozatát. Az óra felül csipogott, de nem érdekelt. Már semmi sem érdekelt. Ebola kiabált valahonnan hátulról, hogy toljam neiki. Kanyar, második fokozatot indítottam. Már fájt egy kicsit, de sebaj. S kanyar, mégjobban belehúztam, legalább büszkén fussak a célbe mielőtt feldobom a futócipőt. Átrepültem a szőnyeg fölött, és ezzel a lendülettel a sátrak mögötti kiserdőbe kocogtam, ahol körbe-körbe járkálva sejtszinten igyekeztem rendbehozni a létfeltételeket jelentő biokémiai működéseket magamban. Magyarán azon filóztam, hogy hányjak-e, vagy meghaljak, esetleg szétessek alkotóelemeimre. Elég hamar összekaptam magam, közben pedig Ebola is befutott. Még három perc benne maradt, de meglett így is a 73,04 km. És megnyertem a versenyt. Mámorító, végre ismét egy győzelem. Annyira az sem érdekelt, hogy baki volt. Most már ezt is megtanultam, megtanultuk, ki tudjuk elemezni. De erőm van, érzem, mit tudok. A masszíroztatás előtt Ferivel beszélgettünk, akivel több mindenben egyetértettünk. Jó volt a lábaimat átgyúratni, bár nem volt semmi baja. Enni nem tudtam, de ez egy pár óráig így is maradt. Folyadékkal igyekeztem pótolni a veszteséget. Az eredményhirdetés jó hangulatú volt, kaptam egy szép kupát, és érmet. 
Összességében elégedett vagyok. A tapasztalat kellett, de a jó futás is nagyon. A szervezés remek volt, le a kalappal. Szerintem ha több reklámot csinálnának, akkor még népesebb mezőny lehetne több távon is. Ebola pedig nagyon jó barát, hatalmas szíve van, nagy-nagy lelkesedéssel segített.