Valóban! Sokan elcsodálkoznak, pedig eddig tényleg nem futottam maratont. Illetve igen, csak nem álltam meg 42 kilométer 195 méternél, hanem futottam tovább. De a maraton az maraton, a részidő meg részidő. Most pedig megpróbáltam magam. Menni fog? Ment.
Varga Józsi "Jozsó" vállalta, hogy kísér, vezet, segít. Megtiszteltetés! Anno Ő volt az első magyar Ironman bajnok, és azóta rendszeresen futja a maratonokat 2:45-ön belül. Ilyen emberrel elindulni már önmagában nagy dolog, és megtiszteltetés. Szóval a hangulat jó volt, mert Jozsó nagyon jó fej és közvetlen. Előtte egy futásunk volt, és tudtam, nem lesz semmi gond. Cél 3 órán belül, és adatok gyűjtése, miként reagálok ilyen távon ilyen tempóra. Meg a tapsztalat szerzése számomra, mire figyeljek, hogy taktikázzak. Bár ez utóbbit Olipapa dönti el, nekem érdemes hallgatni Rá, különben jaj lehet a vége.
Én úgy éreztem, komótosan kezdtünk, ehhez képest nagyon gyors első kör lett. A következő kettőt visszafogtuk, másodpercre egyformák lettek, de így is 1:26-on belüli félmaraton jött össze. Rendben, eddig simán ment, nincs miért izgulni, van bőven időtartalék. Aztán még mentünk egy "pihenőkört", hogy tartalékoljak a végén egy esetleges hajrára. De az ötödik körben elkezdett kiütni az izo édes íze, a meleget még nem éreztem súlyosnak, de valószínűleg túlmelegedtem, ezért elkezdett a pulzusom felmenni. Oli szerint enyhén dehidratálódtam is, bár szomjas nem voltam. Szóval az ötödik kicsit kínos volt. Az utolsó körben elkezdtük tolni, de durván két kilométerrel a vége előtt kaptam egy elég súlyos jobboldali hajlító görcsöt. Jozsót elzavartam, ne várjon meg, legalább Neki legyen meg a második hely. Aztán kiugráltam a görcsöt, és belehúztam, a három órán belüli idő nélkül haza sem akarok menni. Még egy kili, és most a bal lábam görcsölt be. Sóhiány, egyértelmű. Ugráltam, magamban sűrűn anyáztam. Elindultam, és magam mögött hallottam a közeledő lépteket. A görcs elszállt, én gyorsítottam. Nem adom, nem adom a harmadikat, pláne az első maratonomon. Meg a három óra is, jaj, csak az legyen meg! A végét megpörgettem, és a célkapun 2:59:13-as idővel haladtam át. Megvan! Kezdetnek nem rossz, most már van miből faragni!
Jó érzés volt dobogóra állni, kupát átvenni, Jozsóval ücsörögni és hidratálni magunkat. És itthon a Kislányom és Kedvesem várt, boldogan, hogy sikerült! Kell ennél több? Vasárnap egy laza két körös tatai tófutással megkoronáztuk a hétvégét. Aztán folytatom a készülést, mert nemsokára Kékes Csúcsfutás, és utána Keszthelyi Kilométerek Maraton.
